Ti mondtátok

Kedves vásárlóink, barátaink!
Szinte elárasztanak bennünket a tőletek kapott levelek, üzenetek. Sokan hálásak vagytok, hogy a natúr bőrápolók segítségével körülöttetek is eltüntek a mesterséges kozmetikumok. Mások arról írnak, hogy évek óta húzódó makacs bőrproblémáiktól szabadulhattak meg. Köszönjük, bár úgy érezzük ez a hála nem minket illet. Azt a rengeteg tapasztalatot amit másoknak továbbadhadtunk, Tőletek kaptuk. Termékpalettánk kialakításakor is a Ti véleményetek volt a mérvadó. Az pedig, hogy ez a sok jó növényi bőrápoló valóban segít, nos ez igazán csak az Természetnek köszönhető!

 

 

"18 éve élek együtt a psoriasisommal, sajnos egyre súlyosbodott. Már szinte minden reményemet elvesztettem. Tavaly véletlenül találtam rá a shea vajra. A testem 80%-át borító gyulladt, kirepedezett fájó sebeket (pikkelyeket) 2 hét alatt levitte, 1 hónap alatt tünetmentessé váltam. Még magam sem merem elhinni. Minden sorstársamnak nagyon ajánlom, a reklám szövegével élve: "kipróbáltam, és hatott!!" Nagy hálával gondolok mindenkire, akiknek köze volt ahhoz, hogy a shea vaj Magyarországra eljuthatott. Köszönöm!" Cecília, Pápa

 

"Kisfiam bőre nagyon ekcémás, a bőr felületének nagy része piros és sebes. Rengeteg testápolót kipróbáltunk, de mindegyikre hamar allergiás lett , csalánkiütések jelentkeztek a bőrén, de a shea vajra nem lett érzékeny. Nagyon jól hidratál, sokkal jobban,mint a többi testápoló,ami az ekcéma kezelésében az egyik legfontosabb dolog. Mindig jó minőségű shea vajat kapunk és nagyon hamar megérkezik a rendelés elküldése után. Köszönjük!" Tímea, Siófok

 

 

"Kisfiam 2 éves 6 hónapos kora óta atópiás ekcémás , a shea vaj csodát tett a börével, köszönöm !!! " Ilona, Maglód

 

"Március elején a kislányom ekcémájára afrikai szappant és a shea vajat rendeltem, alig 1 héttel később a kislányom bőre teljesen rendbe jött! Nagyon hálás vagyok a gyors és segítőkész kiszolgálásért! A szappant immár én is használom, és a mostani kánikulában kiderült, hogy a szappan nemcsak ápolva tisztítja a bőrt, de olyan hatással is bír, hogy a nagy melegben kevesebbet izzadok. Az új rendelés már dupla adagra szól, a tusfürdőktől végleg elbúcsúztunk. Köszönök mindent!" Mariann, Szolnok

 

 

"Sok éve szenvedek a gyári krémektől, melyeket hidratálónak vannak kikiáltva. Sajnos gombásodó, érzékeny bőröm van, így élő poligráfként működöm. Közel fél éve fedeztem fel a termékeiteket és mondhatom: CSODÁSAK. Semmi gondom azóta a bőrömmel: szép, ápolt és híre sincs kiszáradásnak!! Köszönöm!" Zita, Budapest

 

 

KEZDŐOLDAL - IMPRESSZUM - HIVATKOZÁSOK - ADATKEZELÉS - KAPCSOLAT